Bé néni

Bé néni Bé néni 92 éves és anyum szomszédjában lakik. Kicsi voltam még, amikor Ágnes néni meghalt, a házunk mögött álló másik nagy házban. Ezután beköltöztek Bé néniék és egyúttal el is bontották a közös kerítésen a kiskaput, nem volt többé átjárás. Apám disznóit is kiebrudalták a hatalmas istállóból, így máshová kellett vinnie őket. A két ház egy telken állt még a háború előtt és ezért volt egy nagy közös istálló, apa és fia gazdálkodott közösen. De a kitelepítéssel nekik menni kellett és az államra szállt az ingatlan, ezután választották ketté a telket. Bé néni az elsőszülött fiát 6 évesen vesztette el, miután az megkapta a Sabin-cseppeket. Azóta is azt hiszi, hogy az az illető adagolta túl, aki beadta a fiúcskának a gyógyszert. Elmondása szerint el is átkozta őt, a családjával együtt. Most olvasom a neten, hogy voltak bizonyos évek, amikor fertőzött volt a vakcina, lehetséges, hogy ennek vált áldozatáva a kisfiú. Így egyetlen fiút neveltek fel Pé bácsival. Ők már mindketten elmentek, Bé néni 2018 óta van egyedül a nagy házban. Anyám minden nap átjár hozzá, pedig sosem voltak jóban, na de nagyon rosszban sem. A napokban, amikor ott voltam, én is átléptem hozzá, kihúztam a kukáját az utcára, délután meg vissza a gangra. Beszélgettünk néhány szót, bár eléggé hangos és egyoldalú beszélgetés volt, mert Bé néni már nem nagyon érti, hogy mit mondanak neki. Én már elmenőben voltam, kint az utcán, ő meg bent állt az udvaron, amikor utánam kiabált, hogy elmesélje, hogy amikor délután üldögélt a gangon, akkor a barackfa mellett látta az édesapját. Elmondta, hogy úgy volt felöltözve, ahogy szokott, még a kalap is a fején volt. "Ágikám, olyan szomorű voltam, amikor elment", mondta aztán. Átéreztem a szomorúságát, nem ilyen, de hasonló élményem volt már nekem is és olyankor az ember elkezd elvágyódni. Ő is menne már, de valamiért még nem tud. Anyám szerint még valamit meg kell tanulnia. Ahogy mesélt, ahogy mondta, ahogy állt ott kertben, és én néztem őt, kipotyogott néhány könnycseppem. "Az a baj, hogy itt kell hagyni, akiket szeretünk" mondta, aztán hallgatott egy sort. Ezt értettem magamra nézve, de ránézve nemigen, mert már tényleg mindenki odaát van, aki nagyon közel állt hozzá. "Ágikám, majd imádkozom a Jóistenhez, hogy vigyázzon rátok is" mondta végül és ezt ott igaznak éreztem, aztán intettünk egymásnak, én hazamentem és mondtam anyámnak, hogy lassan itt a vége. Ő tanított meg kötni, amikor a fejembe vettem, hogy én most kötni akarok. Elsőnek nem ment, mert a kezem még nem volt elég ügyes. De aztán egy év múlva újra átmentem hozzá és láss csodát, pikk-pakk megtanultam az alapokat. Utána 2 évig pulcsikat kötöttem magamnak és nagyon büszke voltam az alkotásaimra.