2018 tavaszán tragikus hirtelenséggel ment el egy barátnőm, ...

2018 tavaszán tragikus hirtelenséggel ment el egy barátnőm, aki akkor csak 45 éves volt. Az ő emlékezetére fogalmaztam meg akkor az érzéseimet, emlékeimet. „Habár falusi lánynak születtem, számomra a főzés elég sokáig érdektelen elfoglaltság volt. Borsódzott a hátam amikor nagymamám tésztagyúrás közben lisztet szórt a deszkára és a tenyerével eldörzsölte azt. Olyankor már futottam is ki a konyhából. A csirkevágással és kopasztással még rosszabb volt a helyzet. Az ázott toll szagát sem bírtam elviselni. Szóval amíg csak tehettem kivontam magam a forgalomból, ha főzésről volt szó. Szerencsémre nem is erőltette senki, se a nagymamám se édesanyám, hogy én a konyhában nagyot alkossak. Egyszer a barátnőmék elhívtak magukhoz disznóvágásra (amivel kivételesen soha semmi bajom nem volt) és ott kezdtem el figyelni, hogy miket tesz bele Aranka néni a 10 literes leveses fazékba. Láttam, ahogy pakolja a csontokat, húsokat. Kifejtettem neki, hogy számomra mekkora rejtély az, hogy hogyan lesz a nyers húsból, vízből és zöldségekből olyan mennyei eledel, mint a húsleves. Már nem emlékszem miket mondott, de kb. talán azt, hogy nincsen ebben semmi ördöngösség Ágikám. A sors úgy hozta, hogy érettségi után Szekszárd-Palánkon kötöttem ki a Gazdaasszonyképzőben. Akkor talán már édesanyám is úgy gondolta, hogy ideje, hogy ragadjon rám valami a koszon kívül is. Ott ismertem meg Ildit, aki már akkor otthonosan mozgott a konyhában, a kertben és az istállóban egyaránt. Állategészségügyit végzett, technikusizni jött Palánkra és természetesen büntetésként fogta fel, hogy a szülei ide küldték, a Gazdiba. Szöges ellentétek voltunk mégis hamar jó barátok lettünk, mert mégiscsak volt bennünk valami közös: a foci. Focimeccsekre jártunk meg moziba. Egy idő után már a saját kedvünkre sütöttünk-főztünk a tankonyhán. Ilditől ez olyan természetes volt mintha mindig is ezt csinálta volna. Nekem egy tanulási folyamat volt, melyben megértettem, hogy tényleg nincs ebben semmi ördöngösség . Így esett meg, hogy főzés záróvizsgán Ildi remekelt ugyan de amikor leszedte a használt terítékeket a vizsgabizottság tagjai elől akkor az egyik kés leesett a tányérról, ő pedig – mint aki egész kamaszkorát végigfocizta a fiúkkal - egy kecses, de határozott mozdulattal berúgta azt a szekrény alá, hátha nem veszik észre. De a csörömpölést meghallották így Ildi csak négyest kapott, amiért eléggé lila fejjel közlekedett aznap. Évek teltek el, alig találkoztunk és mégis, számomra Ildi volt a minta háziasszony. Minden hétvégén többfogásos ebédeket főzött a férjének és a két fiának. Minimum két süteményt sütött egyszerre. Befőzéskor nem is kezdett holmi 5 kg gyümölcsöcskékkel. Már júliusban 400 üveg befőtt, lekvár, szörp és savanyúság várta a telet a spájzban. A többi még jött utána. Kötött, horgolt, hímzett, vakolt, burkolt, járólapozott. Kertet épített, virágosított, fákat ültetett. Állatokat nevelt, csibéket keltetett. Megállíthatatlan volt. Lassan vége az eperszezonnak, hétvégén édesanyámmal eperlekvárt főztünk. Na nem sokat, lett kb. 10 üveggel. Anyu volt a főnök, én csak csináltam, amit mond, mert a lekvárfőzés nekem amolyan „húsleves” kategória. Egyszer csak megállt a kanál a kezemben és kimondtam: - Ildi már nem főz eperlekvárt. Egymásra néztünk. Édesanyám nagyon kedvelte Ildit. Kipottyant a könnyünk. Ildi, ha eszembe jutsz úgy látlak, mint a tarot 21-es lapját, aminek a neve: Univerzum. A kártyán egy női alak gyertyákat tart a kezeiben, amik mindkét végükön égnek. Talán innen ered a mondás miszerint „két végén égeti a gyertyát”. A teljes élet szimbóluma. Arról szól, hogy nem az a lényeg milyen hosszú az életünk, hanem amíg élünk azt töltsük meg. Valódi élettel, létezéssel, van-sággal. Hát Te megtöltötted. Tegnap kitaláltam, hogy egyedül főzök eperdzsemet. Amolyan tesztüzemmódban. Vettem egy doboz epret meg egy dzsemfixet és nekiláttam (Ildi ne nevess! Hidd el, hogy ez is valami! 😍). Képzeld sikerült és finom lett. Egy, azaz 1 db befőttesüveget tudtam megtölteni vele. Már nem tartozik a „húsleves” kategóriába, igazából már a húsleves sem tartozik oda nagyon-nagyon régóta. Talán mégiscsak felnövök egyszer… Gyorsan mentél el, azóta is alig eszmélek. Csak arra tudok gondolni, hogy sokkal nagyobb feladatot kaptál és ezért hagytál itt csapot-papot és mindenkit. Azt gondolom, hogy odafent felügyeled a mennyei eperlekvárok készítését. Majd küldj a mennyei postával egy kis kóstolót, biztosan mennyei lehet 🥰.” Ma gyújtok érted (is) gyertyát.