Még előző este a vacsoránál néhányan próbáltunk nyomást gyak...

Még előző este a vacsoránál néhányan próbáltunk nyomást gyakorolni a túravezetőnkre, mondván, hogy elfáradtunk és másnap nem akarunk ennyit menni. Csináljon valamit, oldja meg, hogy jöjjön értünk egy autó. Hát nem röhögött minket szembe, csak annyit mondott, hogyha jól figyeltünk, akkor lehet, hogy feltűnt, hogy nincsenek itt olyan utak, amin autóval meg lehetne közelíteni a helyet. Szóval beláttuk, hogy reggel indulni kell tovább gyalog, mégpedig 5 órai kelés lett előirányozva, hogy legalább ebédidőre elérjünk oda, ahova ma estig kellett volna. Az éjszaka folyamán többen jól szórakoztak, akik azt tapasztalták, hogy kívülről valami szőrös állat odabújt a sátruk oldalához melegedni. Kutyák nem voltak a táborban, így elterjedt, hogy biztos puma volt 😊. Reggeli után útnak indultunk és nem is kellet sokat menni, teljesen megváltozott a táj. Kiderült, hogy átértünk a hegy túlsó oldalára, ahol teljesen más időjárási körülmények fogadtak minket. Trópusi növényzet lepte be a hegyeket, völgyeket. Neki kellett vetkőznünk, mert olyan melegünk lett és csodásan sütött a nap. Hegyi ösvényen haladtunk, ahol néha elkerültek minket vagy éppen szembe jöttek nyugati túristák, magányosan vagy szamárkaravánnal. Csoporttal nem találkoztunk. Aztán beértünk egy faluba, ahol találtunk egy szálló-vendéglátó egységet, aminek az udvarán meg lehetett pihenni, vehettünk innivalót és végre volt WC is. Ati leragasztgatta a lábán a vízhólyagot. A környék tele volt csodás látnivalókkal. Vízesés, folyómeder tele hatalmas nagy kövekkel, amiket a víz a hegyekből görgetett le. A dzsungelből folyamatos madárének, papagájzaj áradt. A természet részei voltunk, abban a rövid pár napban. Fenséges ebédet kaptunk, akkor ettem először quinoát és nagyon ízlett. A kajáról a vezetőnk és az őt segítő málhahordók gondoskodtak és mindig nagyon kitettek magukért. Nem is értettük, hogy honnan és hogyan varázsolják elénk azt a sok finomságot. Tábori konyhát vezettek, amibe aznap este be is pillantottunk, de aztán mindenki úgy döntött, hogy jobb, ha el is felejti azonnal, amit látott. Nem kaptunk vérhast, szóval hagyjuk is a részleteket. Ebből a faluból már vezetett út a civilizációba és szereztek egy kisbuszt nekünk, amivel tovább vittek az esti szállásra. Volt, aki úgy döntött, hogy gyalog megy, de a többség beült a buszba. Délután még világosban érkeztünk meg egy hegyoldalban lévő szállásra, Lucmabambába, ami egy kis kávéültetvény közepén állt. Kőházban kaptunk szobát és volt benne zuhany meg wc is, OMG, meg hatalmas pókok. Kitettük a pókokat, de felhívtam Ati figyelmét arra, hogy látja-e, hogy az ajtó alatt nincsen küszöb és 5 cm-es rés tátong, szóval ott csak az nem jön be ide, ami nem akar. Én az ágynemű tetején hálózsákban aludtam egész éjjel múmia pózban és a papucsomat is feltettem az ágyra, hogy reggel ne érjen meglepetés, amikor belebújok. Jó Skorpió (napom) módjára alig bírtam elaludni, mert láttam magam előtt, ahogy éjjel bekúszik egy kígyó az ajtó alatt. Az este nagyon jól telt, hihetetlen, de egy szál pólóban ültünk a sötétben a vacsora asztalnál és mennyei kaját kaptunk. Helyben készült tortilla chipszet készített a szakács, guacamoléval. Soha nem fogom elfelejteni, ugye a házi kosztnak nincsen párja. De ez csak az előétel volt, a többire viszont nem emlékszem, csak, hogy frissen pörkölt és őrölt kávét itatott velünk a házigazda, aki másnap azt is megmutatta, hogy mi a kávéfeldolgozás menete. #peru #camino #pókok #kávé