Papagáj! Papagáj! 😂

Papagáj! Papagáj! 😂 Másnap reggeli után a kisbusz lezötyögött velünk a hegyről. Útközben defektet kaptunk, de szerencsére volt térerő és a sofőr tudott segítséget hívni. Addig is, kiszálltunk, nézelődtünk. A papagájok rajokban szálltak egyik fáról a másikra és közben égtelen ricsajjal voltak, de mi élveztük az egészet. A busz lerakott bennünket egy vasúti sín mellett, ahonnan gyalog, a sínen folytattuk tovább az utunkat a dzsungelen át. Ez is egy inka ösvény volt valamikor, amire ráépítették a vasútat. Útközben nagyon kellemes idő volt és előfordult, hogy egyszer csak eleredt a langyos, szitáló eső, aztán ahogy jött úgy el is tűnt. Peru éghajlata nagyon változatos, három fő éghajlati zónára oszlik: a Csendes-óceán partvidékén trópusi sivatagi éghajlat van, az Andokban magashegyi éghajlat, az Amazonas-medencében pedig meleg, esőerdő éghajlat uralkodik. az utunk során mindhármat megtapasztalhattuk. Az első napon Nazcában is és a rákövetkező napokon, amikor a sivatagban utaztunk érdekes volt látni, a sivatagi tájat. Belegondolni is rossz volt, pedig a saját szemünkkel láttunk olyan településeket, ahol tudvalevőleg nem volt víz és folyamatban van, és rengeteg pénzt költenek arra, hogy messze tájakról, a hegyekből vezessék oda a vizet. Az Andokban a magasság miatt az első napokban magaslati betegségem volt. Nem tudtam rákészülni és érdekes, hogy szinte mindenki más megúszta, vagy nem viselte meg annyira, mint engem. Volt egy nap, amikor olyan voltam, mint aki totál be van állva, aztán a következő napon hajnalban egyszerre hánytam és fostam és nagyon össze kellett szednem magam, hogy aznap tovább tudjak menni a társasággal. Akkor Ati azt mondta, hogy itt a vége, megyünk haza, láttam rajta, hogy nagyon aggódik. Még a megfázásból sem gyógyultam ki, amit valószínűleg a repülőn szedtem össze, de akkor sem tudtam feladni. Nem azért jöttem, hogy a felénél visszaforduljak. Az volt ott a mélypont. Sokat gondolkodtam azóta, hogy a rengeteg történelmi emlék, az inka és spanyol épületek, a sok történetidézés is hozzátett ahhoz, hogy kb. az út feléig egyre rosszabbul éreztem magamat. Volt egy szálloda, ahová amikor bementünk azonnal éreztem a zabszemet a seggemben és az járt az eszemben, hogy mit láthattak vajon ezek a többszáz éves falak? Az épület eredetileg egy spanyol nemesi család kúriája volt. Méter vastag falak, mindenhonnan áradt a történelem és hiába volt vetett ágy, meg melegvíz, én napokig aludni sem tudtam. Felém az áradt folyamatosan, hogy itt egy nép leigázott egy másikat és az rengeteg vérrel, fájdalommal és pusztítással járt. Ahogy leszállt velünk a gép, azonnal felszívtam ezt az egész fájdalmat és az az igazság, hogy amíg a városokat jártuk nem is lett jobb. Amikor elindultunk a Salkantayra és ott elértem a hágót, ahonnan már csak lefelé kellett menni, akkor kezdett kioldódni valami. Három nap volt, amíg elértünk gyalog, meg kisbusszal a Machu Picchuig, ez volt a harmadik nap, aminek a délutánjára beértünk Aguas Calientes-be és ott már semmi bajom nem volt. Úgy éreztem, felszabadultam végre. Hát, a szállásunk az nagyon érdekes volt. Esküszöm az volt a meggyőződésem, hogy az ott egy hotelnek álcázott kupi. A szobánkban az ágynemű úgy nézett ki, mintha egy órával ezelőtt még valaki ott hempergett volna, aztán kicsit megigazították, kisimították az ágyneműt, oszt jóvan. Itt is azt alkalmaztam, amit a pókos helyen. felterítettem a hálózsákomat és abban aludtam. A folyosón néha megláttunk egy-egy indonéz lányt, és amúgy ki is volt írva, hogy thai masszázs is van. 🙈😁 Sherlok összerakta a dolgokat.