Plútó/Hádész analógiás (film)ajánló:

Plútó/Hádész analógiás (film)ajánló: Goethe Faustja, Szabó István Mephisto című Oscar díjas alkotása és a 2000-ben bemutatott, A bájkeverő című amerikai vígjáték rövid, elemzése. Fókuszban a vágyakkal, az elérhetetlen ideálokkal melyeknek tüzét a Plútó szítja bennünk, azzal, hogy megpróbálja elhitetni velünk, hogy ha "azt" még elérjük, akkor jobbak, szebbek, sikeresebbek, áhítottabbak, híresebbek, stb. leszünk. A három mű első pillantásra távol áll egymástól: Goethe *Faustja* a német irodalom egyik alapműve, Szabó István Mephisto című filmje a 20. századi történelem tragikus közegében vizsgálja a művész és hatalom viszonyát, míg a Bájkeverő egy amerikai vígjáték, amely könnyedebb formában, de szintén az emberi vágyakról és azok következményeiről beszél. Mégis közös bennük, hogy mindhárom történet a „kísértés” dramaturgiájára épül: a főhősök valami többre vágynak – sikerre, élményre, elismerésre, szerelemre –, és ezért olyan kompromisszumokat kötnek, amelyek végül visszahatnak rájuk. A különbség leginkább abban áll, hogy milyen árat, milyen tétet, és milyen erkölcsi súlyt rendelnek ezekhez a döntésekhez. 1) A főhős útja: tudásvágy, karrieréhség, romantikus/önérvényesítési vágy Goethe Faustjában a kiindulópont az egzisztenciális elégedetlenség: Faust mindent „tud”, mégis úgy érzi, a tudás nem ad valódi beteljesülést. A kísértés ezért metafizikai: a létezés értelmére, a teljes élet megtapasztalására irányul. Faust nem pusztán előbbre akar jutni – ki akar lépni az emberi korlátok közül. A Mephisto hőse (Hendrik Höfgen) ezzel szemben nem a lét titkát keresi, hanem a szakmai és társadalmi felemelkedést: hírnévre, színpadi sikerre, pozícióra vágyik. A „vágy” itt konkrét és történelmi: egy totalitárius rendszer kínálja fel a gyors karriert, miközben fokozatosan követeli a lojalitást és a lelki-szellemi önfeladást. A Bájkeverő (vígjátéki közegben) tipikusan a személyes vágyak – szerelem, vonzerő, népszerűség, önbizalom, „jobb élet” – felől közelít. A hangsúly nem a metafizikán vagy a történelem súlyán van, hanem azon, hogyan csábulunk el a könnyű megoldás felé: egy varázs/szer „megoldja” azt, amit kitartó belső munkával kellene felépíteni. 2) A kísértő, a „Mephisto-figura” szerepe: az ördög, a rendszer, a varázslat A három alkotás egyik legerősebb közös pontja a kísértő alakja – még akkor is, ha nem mindig konkrét személyről beszélünk. Goethe művében Mephistopheles egyértelműen az ördögi erő megtestesítője: intellektuális, ironikus, manipulatív. Ő adja Faust kezébe a lehetőséget, és közben folyamatosan relativizálja a morált: mindent cinikusan megmagyaráz, mindent „leépít”. A Mephisto filmben Mephisto nemcsak egy szerep a színpadon, hanem szimbólum: a diktatúra maga válik „ördöggé”, amely csábít és jutalmaz. A kísértő itt nem természetfölötti, hanem intézményes: hatalom, propaganda, karrierlépcső. Ez félelmetesebb is lehet, mert reális: a főhős döntései nem "mesei" térben, hanem valódi emberek sorsán és egy történelmi gépezetben következnek be. A vígjátékban a kísértés eszköze sokszor valamilyen „bájital”, trükk, varázslat – ami dramatikusan leegyszerűsíti az utat a célhoz. A kísértő lehet konkrét figura (aki adja a szert), de gyakran maga a helyzet a kísértő: „könnyebb így, mi baj lehet?” A humor eszközeivel mutat rá ugyanarra, amire a tragédia: a gyors nyereség hosszabb távon torzít. 3) Erkölcsi tét és következmények: tragédia – történelmi bűnrészesség – komédia tanulsága A Faust -ban a tét egy ember lelke, és az, hogy a korlátok átlépése mit tesz az emberi felelősséggel. A történetben a személyes vágy nem marad személyes – másokat is érint, pusztít és felkavar. Goethe világában a bűn és a megváltás kérdése nyitva marad, összetett: Faust egyszerre elbukó és kereső figura. A Mephisto morális kérdése még élesebb: meddig mehet el a művész a siker érdekében? Lehet-e „csak művészetet csinálni” egy embertelen rendszerben? Höfgen tragédiája abban áll, hogy lépésről lépésre normalizálja a saját kompromisszumait. A film azt sugallja: a bűnrészesség nem mindig nagy döntésekkel kezdődik, hanem apró engedményekkel, önfelmentő magyarázatokkal („én csak játszom”, „én nem politizálok”). A Bájkeverő – mivel vígjáték – általában enyhébb következményekkel dolgozik, de a tanulság hasonló: a manipulált vonzerő/„kikényszerített” szerelem vagy a hamis önkép megbosszulja magát. A komédia végén helyreáll a rend: a szereplő rájön, hogy az autentikus önazonosság többet ér, mint a varázsút. Itt a „megváltás” inkább lélektani és kapcsolati: őszinteség, önelfogadás, felelősségvállalás. 4) Műfaj és hatás: filozófiai dráma – politikai lélektani film – populáris komédia A műfaj nem csak formai kérdés: meghatározza, hogy hogyan dolgozza fel ugyanazt az alaphelyzetet, témát. Goethe drámája gondolkodtatni akar: a párbeszédekben világnézeti vita zajlik, a jelenetek szimbolikusak, a távlat kozmikus. Szabó István filmje realista és mégis allegorikus: a történelmi háttér konkrét, a karakterdráma pszichológiai pontosságú, ugyanakkor a „Mephisto” motívum emblematikus. A film nézője nem pusztán „történetet” lát, hanem erkölcsi diagnózist: hogyan működik az alkalmazkodás, a félelem és az önigazolás. Az amerikai vígjáték a hétköznapi nézői tapasztalatból indul: a romantikus vágy és önértékelés témáit teszi könnyen fogyaszthatóvá. Humorral oldja a feszültséget, de közben sokszor ugyanazt mondja: a manipuláció (akár varázslat, akár „trükk”) visszaüt, az igazi kapcsolat nem kényszeríthető ki. 5) Közös üzenet: a vágy ára és a döntések felelőssége A három mű közös nevezője végül az, hogy az ember nem menekülhet el a választásai következményei elől. Faust az élmény és teljesség kedvéért tesz kockára mindent; Höfgen a sikerért ad fel fokozatosan mindent; a Bájkeverő hőse, Elliot (Brandon Fraser) pedig egy könnyű, „csaló” megoldással akarja elérni azt, amihez belső fejlődés kellene. Különböznek a tétek – lélek, karrier/siker, magánélet –, de ugyanarra figyelmeztetnek: ha a vágy gyors kielégítése felülírja az etikát, az ember önmaga ellen dolgozik. Az „ördöggel kötött alku” nem feltétlenül látványos szerződés: lehet egy szerep elvállalása, egy kimondatlan igen, egy önfelmentő mondat, vagy akár egy bájital is. A döntés pillanatában mindez könnyűnek tűnik – a következményeiben válik súlyossá. #Mephisto #Faust #abájkeverő #Plútó