Vízöntő Aszcendens

Vízöntő Aszcendens
♒ AC
Ahogy belép egy helyiségbe, máris látni és érezni lehet, hogy ő nem a megszokott sémák szerint működik. Sok leírás szerint egyszerre tud barátságos és kicsit tartózkodó lenni, mintha egy lépéssel hátrébb állna, hogy mindent átláthasson. Ez a távolságtartás nem ridegség, inkább egy megfigyelő pozíció és védelem. Levegő jegy, szüksége van maga körül is a levegőre. Nem úgy, mint az Ikrek, akinek a beszédhez kell a sok levegő 😊.
A Vízöntő AC „szabad teret” ad másoknak, és ösztönösen egyenrangúként kezeli a különböző hátterű embereket, de még a gyerekeit is. Ettől sokak szemében szerethető, mert nem akar birtokolni, inkább kapcsolódni szeret. Közben meglepő lehet, hogy a progresszív nyitottság mögött van egy fixáltság, makacsság is, hiszen nehezen enged a meggyőződéseiből. Habitusban ez úgy mutatkozik meg, hogy vitában nem feltétlen emeli fel a hangját, de ha egyszer eldöntött valamit, ritkán lehet arról lebeszélni. A humora gyakran száraz vagy abszurd, és pont ettől oldja a feszültséget, de persze sokan nem értik.
A közösségi érzékenysége erős: sok modern leírás szerint ez az aszcendens humanitárius, és könnyen megindul a szenvedők vagy kirekesztettek felé. Ennek árnyéka, hogy néha annyira a „nagy egész”-re figyel, hogy a hozzá legközelebbi álló emberek finom jelzéseit nem igazán veszi.
A külső megjelenésben nem mindig a feltűnés a lényeg, hanem egy tudatosan szokatlan részlet, ami jelzi az önálló, sajátságos ízlést, a pici különlegességet. Az öltözködése akár lehet minimalista is , de egy váratlan színnel vagy formával mégis futurisztikus hatást kelt. Vannak források, amelyek kifejezetten „különös járásról” vagy sajátos testtartásról beszélnek, mintha a teste is jelezné, hogy nem szívesen igazodik a normához. Gyakran említenek pásztázó tekintetet, amitől érdekes, szkennelő jelenléte lesz.
Általában nincsenek kerekded formák, inkább szilfid típus. Ha visszanézitek Zendayát, tudjátok mire gondolok vagy megnézitek David Bowie-t.
Az arc is inkább hosszúkás, de nem ovális, mint a Nyilasé, hanem kissé hegyesebb az áll. A haja sokszor sörény jellegű (szemben az Oroszlán jegye is ráerősít), mármint dús és nem csak hullámos, hanem göndör és sűrű. Nehezen kezelhető, rakoncátlan, néha olyan, mintha éppen belecsapott volna a 220 Volt.
Ezeket érdemes archetípusként kezelni, mert a képlet egésze és a genetika mindig felülírja a részleteket. Ami viszont sokszor stimmel, az az enyhén zizegős, kicsit „elektromos” kisugárzás, mintha mindig kihúzott antennákkal közlekedne, hogy vehesse az égi jelzéseket.
Nem feltétlenül lázad hangosan, inkább okosan megkerüli azt, ami életszerűtlen. Mivel szemben a DC-en az Oroszlán jegye található, ezért a külvilágban folyamatosan szembe találja magát autoriter személyekkel, akiket egyáltalán nem tud tisztelni. A kor, a rang és magas beosztás szerinte nem érdemel tiszteletet. Ő azt akarja tudni, hogy mit tesz a másik azért, hogy jobb és igazságosabb legyen a világ? Ha ezen a szűrőn átmegy valaki, azt el tudja ismerni.
Kapcsolatokban a barátság-szál különösen fontos, mert a tisztelet és a szellemi partneriség adja számára a biztonságot. Ha megnyílik, lojális tud lenni, de a szabadságérzetet nem szereti feláldozni a hagyományos társadalmi szerepek kedvéért. Biztos nem veszi fel a férje nevét, nem lesz semmilyen -né, ha férfi, akkor pedig nem várja el, hogy a felesége -né legyen.
Ha valaki megpróbálja kontrollálni vagy birtokolni, a Vízöntő AC rendszerint nem csatázik sokáig, inkább egy szellemes mondat kíséretében kihátrál a szituációból. Amikor viszont megkapja a teret és a tiszteletet, ez az aszcendens különleges eleggyé válik: emberbarát, ötletgazdag és meglepően hűséges.
Neptuni vagy túlzottan érzelmes közegben néha úgy védekezik, hogy racionalizál, és ettől a másik fél távolinak érezheti őt. Ilyenkor sokat segít, ha nem „megoldani” akarja az érzést, hanem csak egyszerűen jelen lenni benne.
A Vízöntő aszcendens egyik csúcserőssége, hogy közösségben azonnal észreveszi a struktúrát, és tudja, hol lehetne jobban, igazságosabban működni, hiszen a közösség a közege. Ugyanakkor a „mindig tudom, mi a jó” hozzáállás átcsúszhat véleményerőltetésbe, amire több leírás is figyelmeztet.
„A legszebb verziódban az eredetiséged nem fal, hanem híd: inspirálsz másokat, hogy merjenek önmaguk lenni. „
#vízöntő #AC #aszcendens