Mai kellemes meglepetés itthon:

2026. 02. 03.

Bejegyzés kép
Mai kellemes meglepetés itthon: Fel tud kelni magától a Nyilas gyerek is....ha akar 🙂. De most vissza a Vízöntőkhöz. Néha kellemetlen Vízöntőnek lenni. Na itt arra gondolok, hogy a környezet számára kínos, mert a Vízöntőnek amúgy egy cseppet sem 🙂😁😂. Vannak a világ előtt nyiltann felvállalt és látványos Vízöntők (Nap, Hold, AC) és vannak a titkosak, akik lehet, hogy nem is tudnak róla, hogy van hangsúlyos Vízöntőségük. Nekem például a születési uralkodóm van ebben a jegyben és sokáig ennek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Viszont mindíg is voltak olyan dolgaim, amitől mások hidegrázást kaptak. Eklatáns példa, hogy egyszer még a 2000-es évek elején bementünk egy butikba a férjemmel, nekem nadrágot venni meg valami alkalmi felsőt. Nézelődtem, nézelődtem, aztán az eladó kérdésére válaszolva ezt tudtam kibökni: - Köszönöm, de én valami izléseset szerettem volna. Ezt azóta is hallgatom, hogy én ott a porba döngöltem ezzel az egy mondattal a butikost. Egész gyerekkoromban használt ruhákban jártam, amit az NSZK-ban élő ismerősök hoztak mindíg zsákszámra. A nagy része ott, ahol mi éltünk hordhatatlannak számított (például a flitteres estélyi 😁, milyen jól néztem volna ki benne krimplikapálás közben) de amiben láttam fantáziát azokat elkezdtem magamra alakítani. A legelső ilyen egy farmer beszűkítése volt. Minden nadrág, ami feljött a seggemre, annak bazira bő volt a szára és minimum 20 centivel volt hosszabb a lábamnál. A varró karrierem tehát nadrág levágással és szűkítéssel indult, nagyjából 12-13 éves koromban. Aztán elkezdtem kreatív módon átalakítgatni a hordhatóbb darabokat és egy idő után már élveztem az egészet. A pulóvereimet magam kötöttem, de néha olyan szjnkombinációkat használva, hogy akik szembe jöttek a suliban, azoknak lehet, hogy kifolyt a szemük 😂. Soha nem gondolkodtam ezen, de a lényeg az volt, hogy mindíg egyedi legyek. Ha a matricás póló jött divatba, akkor egyszínűben jártam, és soha nem hordtam márkás cuccokat, pénzem sem volt rá, de nem is tetszettek. Nem értettem, hogy az emberek miért akarnak egyformák lenni? Egyszer a barátnőm megharagudott rám és a fejemhez vágta, hogy olyan csórók vagyunk, hogy mindíg mások levetett cuccaiban járok. És ez nem fájt. Ez nálam kivételesen nem volt trigger pont. Sőt, meglepődtem azon, hogy ezt felhozza. Én meg voltam győződve róla, hogy sokkal egyedibb vagyok a használt cuccokban, mint ő, a vadi új, divatos, butikban vásárolt farmerkabátjában. Ti mivel borzoljátok a környezetetekben élők idegeit? 😎 Tudtok úgy hordani használt ruhát, mintha Gucci lenne? 😂🤣 #vízöntő #kínos
Vissza a bejegyzésekhez