Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Bár tudjuk, hogy a Vízöntő nem vizet önt...mégis ő az egyik "kiválasztott" arra, hogy ezt megtegye önmagának és másoknak is. Hogy ezért szeretik-e? Nem igazán. Hogy önmagát szereti-e? Ezt eldöntheti ki-ki, ha egy kicsit befelé fordul és önvizsgálatot tart. Minden ember, akivel kapcsolatba kerülünk tükörként viselkedik, mert nem is tud másként. Néhány kommentet olvasva az az érzésem, hogy vannak, akik próbálják figyelmen kívül hagyni ezt az örök igazságot és önigazolás keresésésben vannak folymatosan. Persze lehet ezt csinálni, csak amíg ezt tesszük, addig egy lépést sem teszünk előre, azért, hogy jobban megértsük magunkat és a másikat. Félelem a hibázástól? Vajon ez állhat mögötte? Félelem attól, hogy nem vagyunk tökéletesek? Félelem attól, hogy kiderül rólunk, valami olyan, amit nem szeretnénk? Amivel nem tudunk szembenézni? Az én tapasztalatom az, hogy amíg nem lesz részed olyan kapcsolódásban, amiből nem tudsz kimenekülni, addig a nagy spiriség csak elméletben működik, és nagyon szépen elviszi az embert egy hamis önkép irányába (tisztelet a kivételnek). Ezt nem kitaláltam, tapasztaltam. A legnagyobb tanítóink a szüleink, a tesvéreink és a gyerekeink és a párunk, ha olyan a kapcsolódás, hogy hajlandóak vagyunk csiszolódni miatta. Minden ember, születése pillanatában egy csiszolatlan gyémánt, amiből rengeteg van. De igazán nagy értéket csak a csiszolt ékkőhöz társítanak. Kérdezzetek csak meg egy szakértőt!