Egy Vízöntő Nap - ♒☀️ Chris Gardner



Egy Vízöntő Nap - ♒☀️ Chris Gardner
Chris Gardner élete a kitartás és az akaraterő egyik leginspirálóbb példája.
Hosszú ideje várok már, hogy róla írhassak. Hát, csak eljött végre az Ő ideje is.
A Boldogság nyomában c. 2006-ban bemutatott filmmel vált az ő története, egy sokakat inspiráló, motívációs történetté, ami annak idején engem is megtalált.
Van a filmben egy rész, amikor a kisfiával kosaraznak. Amit ott mond, az az én élő valóságom volt, amikor kamasz koromban majd később is, számomra taszító, de magukat sokra tartó emberek megkérdőjelezték valamiben a kompetenciámat.
Ők nem tudták, de nagyon jó szolgálatot tettek nekem, mert az a fájó érzés, ami gyűlöletbe fordulhatott volna, inkább átalakult bizonyítási vággyá és ennek hatására olyan előre vivő dolgokat is megcsináltam, amit korábban nem is gondoltam volna.
Köszönöm nekik!
Családi háttér
Christopher Paul Gardner 1954. február 9-én született Milwaukee-ban, Wisconsin államban.
Családi háttere és egész gyermekkora rendkívül instabil volt, ami alapjaiban határozta meg későbbi életútját.
Édesanyja, Bettye Jean Gardner és biológiai apja, Thomas Turner nem éltek együtt, Gardner csak felnőttként ismerte meg őt.
Anyjuk egy darabig egyedül nevelte őt és a testvéreit, majd később hozzáment egy Freddie Triplett nevű férfihoz.
Ez a házasság sajnos pokollá tette a gyerekek életét.
Triplett alkoholista volt és rendszeresen bántalmazta fizikailag mind az édesanyát, mind a gyerekeket. Jelenléte állandó rettegésben tartotta a családot.
Gardner egyik legmegrázóbb emléke, amikor 16 évesen a mostoha apja, karácsonykor, puskával a kezében, meztelenül zavarta ki őt a házból a hidegbe.
Egyetlen pozitív férfi minta volt az életében, a nagybátyja, Henry, aki azonban belefulladt a Mississippi folyóba, amikor Chris még csak 9 éves volt.
A mostohaapa egyszer feljelentette az édesanyát csalásért (hogy dolgozik, miközben felveszi a szociális segélyt), amiért Bettye Jean börtönbe került.
Emiatt Gardnert és testvéreit átmenetileg nevelőszülőkhöz adták.
Később anyja újra börtönbe került, miután rágyújtotta a házat, a bántalmazó férjre – ez újabb nevelőszülői időszakot eredményezett a gyerekeknek.
A szülői minta és "lelki genetika"
Gardner életében a legmeghatározóbb minta az volt, hogy mit NEM akar tenni, milyen NEM AKAR lenni.
Mostohaapja, Triplett - egy műveletlen, bántalmazó férfi - volt az "ellenpélda". Gardner megfogadta, hogy ő sosem lesz ilyen, és a saját gyerekeinek sosem kell majd apa nélkül felnőniük.
Bár az édesanyja sorsa nehéz volt, ő ültette el fiában a hitet és az erőt.
Híres mondása, ami Gardner mottója lett: "Csak magadra számíthatsz. A lovasság nem fog jönni.".
Tőle tanulta meg, hogy a körülményei (szegénység, bőrszín) nem határozzák meg a jövőjét.
Fiatalkor és útkeresés
Érettségi után, nagybátyja példáját követve csatlakozott az Amerikai Haditengerészethez, ahol szanitécként szolgált. Itt ismerkedett meg egy szívsebésszel, Dr. Robert Ellisszel, aki munkát ajánlott neki egy kutatólaborban San Franciscóban.
A leszerelés után San Franciscóba költözött, és a kutatólaborban dolgozott.
Eközben érte a felismerés, hogy a hosszú évekig tartó képzési idő az orvosin és az alacsony fizetés nem fogja lehetővé tenni számára a családalapítást, így orvosi műszerek értékesítésével kezdett el foglalkozni.
A fordulópont
Az élete akkor vett drasztikus fordulatot, amikor egy parkolóban meglátott egy férfit egy piros Ferrarival. Megkérdezte tőle, hogy mivel foglalkozik.
A férfi tőzsdeügynök volt. Ez a pillanat indította el Gardner új karrierálmát.
A mélypont
Gardner felhagyott az orvosi eszközök értékesítésével, hogy bekerülhessen a Dean Witter Reynolds brókercég gyakornoki programjába.
A program azonban kezdetben nem, vagy alig fizetett és miközben megpróbált betörni a pénzügyi világba, a magánélete összeomlott.
Barátnője, Jackie Medina - akivel volt egy közös fiuk, - elhagyta őt, de a gyermekhez Gardner ragaszkodott, így a kicsi vele maradt.
A filmben a fia 5 éves, a valóságban azonban még csak totyogós volt ebben az időszakban, ami még nehezebbé tette a logisztikát (pelenkázás, babakocsi).
Közben felhalmozódtak Gardner parkolási bírságai (amiért börtönben is ült pár napot), teljesen nincstelenné váltak, emiatt lakóhelyükről is távozniuk kellett.
Közel egy évig voltak hajléktalanok a kisfiával.
Aludtak parkokban, metróállomás vécéjében, hajléktalanszállókon és az irodai asztal alatt is.
Siker és örökség
A kitartása és rendíthetetlensége azonban szerencsére megtérült.
A gyakornoki program végén ő kapta meg a teljes állást a Dean Witternél (1982). Később megalapította saját brókercégét, a Gardner Rich & Co.-t (1987).
Fia mellett később született egy lánya is, Jacintha Darlene Gardner.
A gyerekkori fogadalmát betartotta: megtörte a családi átkot, és „jelen lévő” apa lett.
Ma már motivációs előadóként és filantrópként tevékenykedik, különösen a hajléktalanság és a nők elleni erőszak felszámolásáért küzd.
Nem tudunk Aszcendenst és nem is bíbelődtem vele, mert nem ez volt a célom. Így tehát a tengelyek és a házak pozíciója a képen nem valid, de a többi igen. Kivéve még a Hold állása, ami így déli 12 órás születésre van kalibrálva. A Hold mindenképpen a Bikába esik, de a jegyen belül állhat 5 és 19 fok között bárhol.
A Vízöntő Nap (apa) és a Bika Hold (anya) kvadrát energiában vannak, ez általában olyan szülőket jelez, akik között feszült lehet a viszony. A Bika Hold stabilitásra törekedne, míg a Vízöntő Nap lázadó, szabadszellemű, és közben mindegyik ragaszkodik a saját elképzeléséhez.
Ez egy robbanó elegy, ami ott van Gardnerben is, hiszen ez az ő képlete.
Nála látjuk, hogy úgy nyilvánult meg, hogy makacsul és kitartóan (Bika) mindent megtett, hogy anyagi biztonságot teremtsen, majd amikor ez megvolt, akkor függetlenítette magát (Vízöntő) a saját cége létrehozásával.
Így tud nagyon előrevivő és inspiráló lenni egy kavdrát energia a horoszkópunkban, nem kell mindíg a legrosszabbra gondolni ha ilyet látunk.
A képlet nagyon beszédes: az ábrán látható, hogy 3 oppozíció is található benne.
Az oppozíciók a radixban alapvetően arra „késztetnek”, hogy egyensúlyt találjunk és tudatosságot építsünk két, látszólag ellentétes belső igény között. Komoly fejlődési ívet biztosítanak: tükröződési lehetőségek, hiszen gyakran a másik emberen/helyzeten keresztül látjuk meg, amit magunkban nem.
A képlet legnehezebb állása talán a Vízöntőben álló Nap és Vénusz konjunkció (együttállás) amit a Plútó az Oroszlánból támad (oppozíció).
Ez egy szoros orbiszú, közeledő fényszög, ami egész életében fűtötte Gardnert, hogy kihozza magából a legjobbat, azért, hogy jó életet biztosíthasson önmagának és a családtagjainak.
A beteljesedés tulajdonképpen akkor jött el, amikor a saját cégét meg tudta alapítani. A Vénusz utal a pénzre és itt nem csak általában az anyagi bőségre (trigonja a Jupiterrel), hanem tudjuk azt is, hogy brókercéget alapított, teljesült az álma (trigonja a Neptunusszal).
Az ábrán látható, hogy ez az oppozíció a Marssal egy T-kvadrátot képez, de az már nagyon tág orbiszú és távolodó.
Azért viszont érdemes megemlíteni, mert a gyerekkorban beköszönt a bántalmazó (Mars-Plútó) apa (Nap) képe és ez az élmény volt a leginspirálóbb a számára, hogy ő MÁS legyen.
Ezt a Plútó oppozíciót saját magában magas szintre fejlesztette fel:
Megküzdök, ha kell az ördöggel is, ha kell megjárom a poklot is, de győzni fogok!
Források:
https://port.hu/adatlap/film/tv/a-boldogsag-nyomaban-the-pursuit-of-happyness/movie-83450
https://en.wikipedia.org/wiki/Chris_Gardner
https://astro-charts.com/persons/chart/chris-gardner/
https://www.britannica.com/biography/Chris-Gardner
https://historydraft.com/story/the-pursuit-of-happyness-chris-gardner/timeline/464
https://www.bbc.com/news/business-38144980
https://www.mybestself101.org/optimism-story
https://www.washingtontechnology.com/2006/10/chris-gardner-survival-guide-extended-interview/351851/