Továbbra is Love & Mercy 🙏

Továbbra is Love & Mercy 🙏 Néhány napja nem érzem jól magam. Fáradtság, torokfájás, tompa fej, az orromból néha sikerül mindenféle szörnyeket kifújni, ami nagy szó, mert régebben sikerült néhányszor elvinnem magamat az arcüreggyulladásig. A posztok akadoznak, kedvem sincs írni. A Halak tranzit mindent visz :). A múlt héten volt egy kolozsvári ügyfelem és amikor meghallottam a hangját a telefonban, akkor azonnal a nagynéném jutott eszembe, mintha őt hallanám. Apai ágon székely származású vagyok, a nagynénéim, nagybátyáim, mind azzal a hanghordozással beszéltek és beszélnek most is, amit az anyatejjel szívtak magukba. Később, amint ezen lamentáltam, egyszer csak elért a nagy felismerés: apám nem így beszélt. Miért nem vettem soha észre, miért nem tűnt fel soha, hogy apám kakukktojás ezen a téren? Apámat kiemelték a családból, mégpedig a rendszer. Az összes többi, idősebb és fiatalabb testvére, mind, mind ott maradt a megyében, a környéken, de ő 15 évesen elkerült Sopronba tanulni. A hatvanas évek legelejét írjuk. Erről csak annyit tudok, hogy a tehetséges gyerekeknek próbáltak lehetőséget biztosítani. Apám néha emlegette, hogy először nem mehetett, mert a TSZ elnök fiát küldték helyette, így egy évvel később indult neki az ismeretlennek. És ez a kulcsa annak, hogy apám miért nem azzal a hanghordozással beszélt, mint a testvérei. Próbáltam elképzelni, de bevallom nem nagyon ment. Néha viccesen kicsi Gergének szólított de azon is inkább nevettünk. Aztán eszembe jutott egyik barátnőm, akivel a fősulin lettünk koleszos szobatársak, ő Szeged környéki volt. Hamar összebarátkoztunk és egyszer felmerült a kérdés, hogy hol vannak azok a híres „Ö” betűk? Elmesélte, hogy kiskamaszként elküldték a szülei egy nyári táborba Tatára (talán), ahol csupa pesti gyerekkel volt körülvéve és azonnal kiközösítették a beszéde miatt. Egy lány megsajnálta és elkezdte tanítgatni, így nagyjából 2 hét alatt megtanulta, hogyan ne beszéljen szögediesen. Amikor egyszer a barátja feljött őt meglátogatni, akkor kaptam ízelítőt a jó ízes szögedi beszédből. Neki akkor, gyerekként azt kellett megtanulnia, hogy azért, hogy elfogadhatóvá váljon, meg kell változnia. Nem jó úgy, ahogy van. Azt is mesélte, hogy amikor hazamegy, akkor a kapuban visszavált és amikor bemegy az ajtón, már úgy köszön, úgy beszél, mint az otthoniak. Néhányszor korábban elfeledkezett magáról és olyankor megkapta, hogy lenézi a családját. Ez persze nem volt igaz. Ezek a dolgok mély nyomot hagytak benne. Nem is él itt Magyarországon, 10 éve kiment Angliába. Miután ezt a régi történetet felidéztem magamban, már kétségem sincs afelől, hogy apámat szintén nagyon érzékenyen érinthette, amikor konstatálta, hogy nem mindenki érti a beszédét és változnia kell, asszimilálódnia, azért, hogy elfogadják. De ha az utána való életét nézem, nem tudom eldönteni, hogy jót tett-e ez neki vagy sem. Nyilván elfogadhatóvá vált egy szélesebb réteg körében, de egyben ki is került a saját közegéből. A család nem szokta jó szemmel nézni, ha valamelyik tagja „elkóborol”. A családi tudattalan sokszor büntet is ezért. Onnantól úgy néztek rá, mint a kedvezményezettre, hisz ő tanulhatott és a családban neki lett a legmagasabb végzettsége. A család elvárta volna, hogy bizonyítson, hogy beváltsa ezt a csekket, de neki nem nagyon sikerült. Sajnos egyre sűrűbben az alkoholba menekült. Apu nem szívesen járt haza rokonlátogatóba, így mi szinte el voltunk vágva attól az ágtól. De anyám családjába meg azért nem tudott beintegrálódni, mert ahhoz meg túl székely volt. Perifériára került és így élte le az egész életét. Olyan volt ő, mint aki soha, sehol nem talál megértésre. Az, hogy lehetőséget biztosítottak neki, hogy kiemelték őt, számára azt hiszem nem várt nehézségeket okozott, amikkel nem nagyon tudott megbírkózni és az azt követő családi traumák (édesapja, majd a kedvenc testvére halála) csak mélyíthették a szakadékot közte és a világ közt. A legtöbbször úgy gondolok rá, mint egy számkivetettre. Talán ez gyűlt be, ennek kell tisztulnia bennem. Mert ha jobban belegondolok én sem találom a helyemet széles-e világban. Ahonnan eljöttem, oda már nem tartozom. Viszont nincs egy olyan hely, ahol úgy érzem, hogy gyökeret tudnék ereszteni. Lassan ideje lenne elfogadnom, hogy lehet, hogy nem is kell. Hogy egyáltalán bármit is kell. Ne felejtsem, Love & Mercy!