Túl sok volt ez...de meddig kapunk egy kis nyugit?

Túl sok volt ez...de meddig kapunk egy kis nyugit?
A Mars tegnap végre átcsúszott a Halakba 🙏!
Több, mint két hónapja volt a Szaturnusz uralma alatt és ezzel keménykedett rendesen.
December 15.-én elsőként lépett a Bakba, a többi személyi jelölő pedig lassan követte.
Most utolsóként hagyta el a Vízöntőt.
Közben volt egy találkozója a Plútóval is.
A Vestával február közepén találkozott.
A Vesta tavaly november 15 óta a Szaturnusz uralma alatt áll, néhány nap múlva lép át a Halakba. Eddig kemény volt velünk. Lejjebb írok róla.
Éles váltás van.
Felpuhulás van, de nem mondok újat, hiszen a természet visszatükrözi ezt nekünk.
Hívtam a kertészt, aki minden tavasszal eljön megmetszeni a fákat és bokrokat. Érdeklődtem, talán nem kapta meg a múlt heti emilemet, hogy idén is várjuk szeretettel.
Elnézést kért és mondja, hogy a múlt hét eleje óta megállás nélkül dolgoznak, hozzánk is ideér majd egyszer, mert őket is meglepetésként érte, hogy hirtelen egyik napról amásikra április lett.
Van kb. 10 napunk, amikor Halak stellium van.
A tegnapi Szűz hold még leszedte rólunk a sápot, de most néhány nap nyugi jöhet talán.
Igaz, hogy a Vénusz már megállíthatatlanul rohan a Kos irányába és ahogy átért azonnal találkozik a Neptunnak és a Szaturnusszal, de mindannyian a Halak Mars uralma alatt állnak.
Amíg a Mars a Halakban van, ott diffúz módon működik, bekúszik, beszivárog.
Nem erőszakos, de nem is nyuszi, amit akar, azt így is eléri csak más eszközökkel, de nem dönti ránk a házat.
Készülni addigra kell, amikor majd április 10.-én (a választások előtt 2 nappal) átér a Kosba, mert akkor az ott álló égitesteket az irányítása alá vonja.
A Vesta egy ügynek szenteli magát, melynek teljesen alárendelődik.
Amikor a háttérben a Szaturnusz dolgozik, akkor át tud menni szigorúba, ridegbe, totál célorinetáltba és nagyon komolyan rakja a vállunkra a felelősséget, semmi nem lesz elég neki, minimum legyél tökéletes.
Demetra George szerint a pszichés működésében a Vesta sokszor befelé húz és ezt éreztem hónapok óta, ami először jó volt, aztán már kezdett terhessé válni.
Különösen befolyásol, ha a horoszkópban tengelyen áll, vagy égitesttel együtt.
Ha úgy érzed, hogy nagyon szigorú voltál magaddal az elmúlt időszakban, az nem véletlen, még a csillagok is ezt erősítették, de most itt az idő megállni, kilélegezni és kicsit fellélegezni. Most lehetünk kicsit elnézőbbek magunkkal, kicsit könyörületesek.
Már szerveződik az idei gyógynövényes kör, amire tavaly is jártam.
Az első alkalom Március 14 szombat délután lesz megtartva Óbudán.
Akit esetleg érdekelne az írjon rám privátban és küldök infót róla.
VESTA
Valaminek odaadni magunkat
✨🔥🌟🔥⭐️🔥
A Vesta a 4-es számú aszteroida, ami annyit jelent, hogy negyedikként fedezték fel a Mars és a Jupiter között keringő aszteroida övben.
Gauss, aki nem csak matematikus, hanem csillagász is volt, a kisbolygót az otthon és a tűzhely római istennője után nevezte el.
A Vesta keringési ideje 1325 nap, ami nagyjából 3.6 év és így átlagosan kb. 4 hónapot töltene el egy-egy csillagjegyben, de ez nincs így, mivel a pályája elipszis alakú. Változó időtartamot tölt tehát el egy-egy jegyben.
A Vesta a horoszkópodban arra mutat rá, hogy hogyan (jegy) és minek (ház) tudjuk odaadni magunkat a magunk teljességében.
A fókuszáltságot, az odaadás képességét emeli ki.
Mi az ami táplálni tudja a bennünk égő tüzet?
Mi az ami lángra tudja bennünk lobbantani a szikrát, hogy teljes mivoltunkkal szolgáljunk egy ügyet?
Mi az amire kitartóan oda tudunk figyelni?
Mi az ami mindíg úgy lebeg a szemünk előtt, hogy soha nem tévesztjük szem elől.
Tavaly írtam néhány rövidet a Vestáról és beletettem a dátumokat is, hogy mindenki be tudja lőni magának, hogy hol áll a Vestája, melyik jegyben.
Azt hiszem minden jegy fenn van a blogon, ha beírod a keresőbe, hogy Vesta, akkor kidobálja neked: https://astrosupport.hu/blog.html
Bak Vesta:
https://astrosupport.hu/blog/1738304702.html
Vízöntő Vesta:
https://astrosupport.hu/blog/1738563600.html
Halak Vesta:
https://astrosupport.hu/blog/1738822801.html