Tegnap lementünk Hévízig, mert ott van rehabon Eszter, a gye...

Tegnap lementünk Hévízig, mert ott van rehabon Eszter, a gyerekkori barátnőm. Még tavaly év végén elcsúszott, hajnalban a jeges járdán és ripityára törte a bal lábszárát. Már 6 hete segítik, gyógytornászok, szakemberek... és már tud járni két mankóval. Lassan, de folymatosan javul. Ritkán találkozunk, ez egy érdekes barátság. Az anyáink gimi után együtt jártak postásképzőbe és ott barátkoztak össze. Eszter anyukája Siófokon kezdett dolgozni, az én anyum egy darabig helyettes volt, aztán amikor férjhez ment, kihelyezték oda, ahol apum is lakott és dolgozott. Akkor vette át a falusi kis hivatalt, amikor rólam lekerült a pelenka, oszt már mehettem oviba 2 évesen. Miután a tesóm megszületett, anyum megtanult vezetni és kapott egy 3 éves Zsigulit a szüleitől, hogy könnyebben tudjunk közlekedni és többet lehessünk a nagyszüleimnél. Az egész faluban 3 autó volt. Ezt elhiszitek? Egyszer majdnem született egy baba anyám autójában, de szerencsére beértek a kórházba időben :). Minden nyáron egyszer lementünk Siófokra és néhány év alatt barátnők lettünk Eszterrel. Egyszer valaki megkérdezte, hogy mióta vagyunk barátnők és Eszter rávágta, hogy 5 éves korunk óta. Én ezt nyugtáztam, bár nem emlékeztem ennyire pontosan. Sétáltunk egy kicsit Hévíz belvárosában és közben arról beszélgettünk, hogy mennyire nehéz a gyógyulás. Eszter mesélte, hogy van aki pár hét után ellóg a kiírt gyógykezelésekről és aztán idő előtt haza is küldik, ha nem hajlandó végigcsinálni a szigorú programot. Neki napi 9 kezelés van előírva, ami nagyjából 6 órát tesz ki és volt olyan nap, hogy a sírásig nyomta, hogy egy picivel ki tudja tolni a saját határait. Az az igazság, hogy én ezen nem lepődöm meg, tudom, hogy mindent megtesz, hogy javuljon. Kemény csaj. Amibe beleáll, azt végigviszi és itt most nem babra megy a játék. Eszembe sem jutott, hogy az Uránusz ilyen komisz módon képes felfordulást okozni az ember életében, de tény hogy Eszternek az elmúlt 1 évben éppen a születési uralkodóján vonult át. Követtem az életét, tudtam, láttam, hogy nehéz időszakon megy keresztül, de azt álmomban nem hittem volna, hogy ez lesz a jéghegy csúcsa. Amikor megműtötték és tele rakták fémekkel a lábát, ennyit írt: " Egy ki....szott droid lettem." És akkor elgondolkodtam. Ez vár ránk? Így tudjuk csak megélni az Uránusz tranzitokat 50 felett, hogy belénk ültetik az idegen anyagot? Szép lassan majd robotokká válunk? Részünkké válik a technológia? Konklúzió? Tedd magadévá a technológiát (Uránusz), különben ő tesz magáévá téged? Ui.: Kaptunk jegyet a kastélyba királynős tortakostolós tárlatvezetésre. Holnap írok róla. Juhé!