A hamis identitásba vetett hit és a damaszkuszi út

A hamis identitásba vetett hit és a damaszkuszi út Nagyon kikívánkozik ez a téma belőlem, de nehezebb, mint egy szülés. Kavarog bennem és nehéz szavakba önteni. Régóta figyelem az embereket és érdekesnek találom, hogy a legtöbb ember identitása összefonódik az asztrológiai X-es ház témáival. Ezek: a társadalomban elfoglalt helyünk, a siker, a hivatás, a karrier. A legtöbb asztrológus olvasatában ez a ház jelöli az anyát is a két szülő közül. A megfigyelésemre napokban is láttam egy visszaigazolást, amikor a királyi TV riportere nem tudott mással védekezni MP előtt, mint azzal, hogy ő már 30 éve riporter. Iskolapéldáját láthattuk annak, hogy ez ma már nem garancia semmire. Sajnos ez könnyen rá is ég az emberre. Az illető hosszú évek alatt téglát téglára rak és ebből egy identitás falat húz maga köré, ami aztán ráköt, mint a beton. A baj akkor következik be, amikor ez a fal - valamilyen nagyobb, külső erő hatására - repedezni kezd és ezt a helyzetet vagy megélést nagyon jól analógiába lehet állítani a tarot XVI-os lapjával, a Toronnyal. A „hamis identitásba vetett hit”, nem bevett pszichológiai fogalom. Nem egy egyszerű önhazugságot jelent, hanem azt, hogy valaki annyira azonosul egy nem valódi önképpel, szereppel vagy narratívával, hogy azt már belül is igaznak érzi. Az APA (Amerikai Pszichológiai Társaság) szerint a self-concept az, ahogyan az ember leírja és értékeli önmagát, ehhez képest az én kifejezésem inkább egy torzult vagy felvett önazonosságba kapaszkodást sugall. Az ehhez legközelebb álló fogalom szerintem a „false self”, azaz a hamis szelf. Az APA ezt Winnicott nyomán úgy írja le, mint egy olyan védekező ént, amely a külvilág elvárásaihoz igazodva alakul ki. Ez nem feltétlenül tudatos színjáték: sokszor éppen arra szolgál, hogy megvédje a sérülékenyebb, spontánabb „valódi ént”. Vagyis a „hamis identitásba vetett hit” lehet az a pont, ahol a védőmaszk már nem csak eszköz, hanem valóban „én ez vagyok” érzésévé válik. A másik közeli fogalom az önbecsapás. A Stanford Encyclopedia szerint önbecsapásról akkor beszélünk, amikor valaki motivációk vagy érzelmek miatt, a bizonyítékok ellenére is fenntart egy hamis hitet. Tehát az ember nemcsak hord egy szerepet, hanem hisz is benne, mégpedig azért mert pszichésen szüksége van rá. "Megreccsenésnek" hívom azt az állapotot, amikor valaki hirtelen, váratlanul bepillantást nyer az általa addig tagadott valóságba és azt nem tudja elviselni. Ezt láthatjuk most a Orbán rendszer legtöbb kiszolgálóján. A kognitív disszonancia állapotába kerültek. Őszintén szólva én is meglepődtem néhányukon, mert nem gondoltam, hogy ennyire naívak lennének. Talán még most sem hiszem. De több, magát spirituálisnak tartó tanítón, asztrológuson is meglepődtem az utóbbi 1-2 évben. Már képtelen vagyok végighallgatni őket, bármennyire is szerettem korábban némelyiküket nézni vagy hallgatni, tanulni tőle. Van olyan, aki évek óta csak riogatja népet, van aki riogatja és vígasztalja és megmondja, hogy szerinte mi lenne a tuti megoldás vagy mi vár ránk. Az jutott eszembe, amikor fiatalon kisétáltam a templom ajtaján és eldöntöttem, hogy ez volt az utolsó mise, amin részt vettem. Nekem többet nem kell senki, aki majd közvetít Istenhez, megoldom egyedül is. Miért forogtak ilyen gondolatok bennem? Mert a papunk a mise végén elmondta, hogy jól véssük az eszünkbe, hogy kire kell szavazni a vasárnapi választások alkalmával. A múltba való révedés és a szakralitás felemlegetése, belengetése még mindíg sok érdemtelen számára nagyon jövedelmező. Azt látom, hogy igyekeznek úgy beállítani, mintha a szakralitás valami számunkra elérhetetlen dolog lenne, aminek irányába csak ők vezethetnek bennünket, amire a halandó persze csak ácsingózhat. De aki látott is és nem csak nézett, az pont vasárnap este tapasztalhatta meg és ott sem kellett lennie az ünneplő tömegben. Itthonról is átjött, sőt még a Holdon is biztos érezni lehetett. Amikor olyan üzenetet kapok, hogy a magyarokra figyel a világ és a mi kiállásunkból merítenek az amerikaiak, akkor látom megvalósulni azt a próféciát, hogy egyszer mi leszünk azok akik példát adnak a világnak. Vegyük már észre, hogy ez most van! Semmi másról nem szólt az elmúlt egy-másfél év az asztrológiában csak a nagybolygók helyezkedéséről. Jegyet váltott a Szaturnusz, az Uránusz, a Neptun és a Plútó is. Nem 5 perc alatt, hanem évek alatt. Adtak időt. Adtak lehetőséget. Nem éltél vele? Toltad tovább a talicskát szemellenzővel? Sebaj, majd akkor Eonok múlva, ha lesz még esetleg ilyen, akkor lesz újra lehetőséged beváltani ezt a sorsjegyet. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy asztrológiában mindíg utólag tudjuk levonni a tanulságokat a történtekből. Ebből próbálunk aztán előre kalkulálni. De mintha némelyek elfelejtenék, hogy az idő nem visszafelé halad és nem történnek velünk ugyanazok a dolgok pontról pontra. Az analógiák tárháza mára végtelenné vált. Hogyan lehetett volna elkerülni ezt? Mármint azt, hogy ne érje ezeket az embereket meglepetés? Ha figyelnek arra, hogy új szelek fújnak a divatban, ha figyelembe veszik a korszellem szavát, ha nem csak a régi nótát fújják, stb. Ha a kormánypárt nem ignorálja fiatalokat, mint akik nem is léteznek. A lovagkereszttel kitűntetett házi asztrológusuk talán elfelejtett szólni nekik, hogy időközben a nagybolygók jegyet váltanak? 🙃😎 Az életünkre egy folymatként kéne tekinteni. Áramlás szerű folyamatként, ami csak akkor szakad meg, amikor meghalunk. Nem úgy, hogy na most lement a Szaturnusz tranzitom és végre talán nyugtom lesz. Nem lesz nyugtunk, csak kapunk arra időt, hogy a következő Szaturnusz tranzitig (7 év) beépítsük a tanultakat és hasznosítsuk. És soha ne felejtsük el! "Ki mint vet, úgy arat" Jótanács: Tanulj asztrológiát! "a másik oldalról pedig azt gondolták, hogy szemben azzal, amikor mi azt mondtuk, hogy egy veszélyes világban élünk, és a veszélyes világban meg kell óvni bizonyos veszélyektől az embereket, elfogadták azt a másik oldalról, hogy lehet egy sokkal jobb világot is teremteni." - Rogán Antal -