Úgy tűnik örökre "postás" 😅maradok .

Úgy tűnik örökre "postás" 😅maradok . Egy csomagot feladtam, egy másikat kivettem a postai automatából, a harmadikért meg idejöttem a boxhoz. Miközben tekertem a bringámmal, annyi minden eszembe jutott. Imádom, amikor a langyos szellő simogat. Nyugger tempóban gurulok a mellékutcában és közben táplálom a lelkemet is, a Pistabától örökölt flanel ingemben, Isten nyugosztalja. Gyönyörűen süt a nap és alig tudok betelni sok gyönyörű virágzó fával, az árvácskákkal az ágyásokban. Esküszöm ilyenkor azt érzem teljes meggyőződéssel, hogy én vagyok az élet császára 😁. Az utcánk végén az egyik kerítés egy lila akác lakhelye és gyönyörűen pompáznak a hatalmas fürtök rajta...és az illata 😍. De azért mégsem lehet ész nélkül bambulni. Figyelnem kell a jobb kezes utcáknál, vagy amikor elhaladok a parkoló autók mellett, nehogy nekem csapjanak egy ajtót vagy rám tolassanak. Nem gondolom azt, hogy enyém az egész úttest vagy akár csak a sávom is, már megtanultam, hogy hiába tartom be a szabályokat ha a másik fél, nem figyel oda. Szóval csupa szem és fül vagyok miközben gurulok 😆. Ezt a bringát az Uránusz tranzit hozta. Jobban mondva fejet hajtottam a férjem akaratának, aki erősködött, hogy nekem is kell egy elektromos bicaj, mert ő amióta megvette magának, azóta oda volt tőle meg vissza. Én bevallom túlságosan drágálltam és nehezen álltam rá. Amikor először felültem a nyeregbe, akkor azt hiszem enyhe halálfélelmem volt. Olyan régen bringáztam, hogy a keskeny helyeken - ahol lassan kellett áthajtani - attól féltem, hogy nem tudok egyensúlyban maradni. Eszembe jutottak a kamasz éveim, amikor voltak napok, hogy egész nap csapattunk a barátnőmmel. Most meg itt vagyok és attól félek, hogy felborulok? Megembereltem magamat és rendszeresen eljártam a férjemmel, hol Biára tekertünk át, hol a Sport11-hez. Lassan újra belejöttem. Aztán rájöttem, hogy kellett ez a mobilizáció. Azóta is azt gondolom, hogy az akkori Uránusz tranzitot jól kiváltotta nálam és egy új távlatot is nyitott. Kiszabadított a bepunnyadtságból. A másik ami a fejemben járt tekerés közben: a múlthoz kötödő sémák. Amikor 2017 augusztusában hazaérkeztünk Peruból egy két hetes utazásról, nagyon sok mindentől szabadnak éreztem magamat. Mintha lekerültek volna rólam terhek, nyomasztó dolgok, a szorongás a napi sz@r miatt. Aztán nagyon rövid idő - kb. 2 hét - elég volt ahhoz, hogy ez el is múljon. Ahogy teltek a napok, szinte láttam a lelki szemeimmel, ahogy a szabadnak vélt önmagam újra visszahajtogatja magát a korábbi börtöne rácsai közé. Egy olyan energetikai szorítás volt ez, amit akkor tapasztaltam meg látványosan először, illetve akkor tudatosult bennem, hogy érzékelem, ahogy lassan visszarabosítom magamat abba a mezőbe, amiből egy nagyon rövid időre ki tudtam szabadulni és levegőt tudtam venni. És ez a szabadság nagyon jól esett, nem kívántam vissza a régi bilincseket. Ám riadtan kellett tapasztalnom, hogy nem tudok szabadulni. A sötét felhők visszaültek rám. Akkor még fogalmam sem volt, hogyan fogok ebből kiutat lelni. Jött az asztrológia, jöttek a családállítások, sok-sok mindent megpróbáltam, végül oda jutottam, hogy felismertem, a saját lojalitásommal van probléma, ami nagyon erős bizonyos személyek irányába. A családállítás megmutatta, hogy még a halott őseimhez is annyira hű vagyok, hogy képes vagyok átvenni a sorsukat. Akárhol jártam, akármit csináltam minden arra kezdett mutatni, hogy a határhúzással vannak problémáim. Nagyon sokat írtam a Halak havában erről és ez nem volt véletlen. Mostanra ha helyzet elé kerülök két út mutatkozik meg előttem, a fejemben. Az egyik az, ahogyan régen reagáltam vagy cselekedtem volna, a sémáim szerint. A másik pedig az, amit most választok, hogy úgy cselekedjek. Ez viszonylag kreatív folyamat is, hiszen közben találom ki, hogy mi legyen. Van, hogy nagyon stresszes, mert ami idegen, ami új az félelmetes is. Sokszor ezért sem fektetünk bele energiát. Talán a Holdcsomópontokról írt bejegyzéseim szemléltetik ezt a legjobban. Ott is arról van szó, hogy van egy hozott, begyakorolt, zsigeri, ösztönös viselkedésminta (leszálló) amit meg kell haladni. Nem arról van szó, hogy el kell dobni, hanem MEG KELL HALADNI. Azért mert már elavult és nem szolgálja tovább a fejlődésünket. Kapuk nyílnak meg annak, aki be mer rajtuk kopogtatni.